KÉRÉSRE - VMIN OS

Műfaj: Yaoi, romantikus, bandfic, shounen-ai
Banda: BTS

Páros: VMIN (V x Jimin)

Figyelmeztetések: csók

Korhatár: 13+

A dorm ajtajának hangos csapódása jelezte, hogy a banda elhagyta a házat, melyet NamJoon idézett elő.
Azonban a ház nem volt üres, hiszen két jó madár kihagyta a próbát.
Az egyik azért, mert beteg volt, a másik pedig, mert valakinek vigyázni kellett a lábadozóra.
Bár az idősebb, kinek a tánc volt a szenvedélye, még mindig puffogott, amiért otthonmaradásra kényszerült, és nem dolgozhat, beletörődött sorsába.
A fiatalabb kényelmetlenül érezte magát, rosszul esett neki amiért a másik kisebb jelenetet rendezett, tekintve, hogy azt hitte a legjobb barátja mindent megtett volna érte.
Taehyung szerette pár hónappal idősebb hyungját, talán kicsit túlságosan is, úgy, ahogy az nem normális. Magának már nem volt titok, hogy szerelmes a szőke hajú fiúba, a többiek előtt ez tabu témának számított. Nem tudtak róla, és a második legfiatalabb nem is akarta, hogy bármikor is kitudódjon.
Szégyellte magát, amiért más, bár nem ő irányította érzéseit.

Az ágyban feküdt, nyakig betakarózva, mikor az "őrzője" benyitott, immáron halovány mosollyal telt ajkain.
Tae vágyott Jimin dús párnácskáira, hogy egyszer sajátjával ízlelhesse meg őket, tényleg olyan finomak, és édesek-e, mint amilyennek azt ő is gondolta.

-Szükséged van valamire? -Jimin kicsit szélesebb mosolyt engedett meg magának, hogy torzítsa a kezdeti nyavalygását, legszívesebben eltüntette volna ezen cselekedetét
Tae csak fejét rázva nyomkodta tovább mobiljának kijelzőjét, járatva az agyát mindenfélén.
-Akkor hozok inkább magamtól azt, amit találok...
-Nem kérek semmit. Nem kell ápolgatnod.
-Taehyung légyszíves ne. Tudod jól, hogy nem veled van bajom.
Hátat fordítva neki fordult a barna hajú a másik oldalára, hogy ne kelljen látnia a másikat.
Fájt neki, hogy így viselkedett, főleg vele, aki bármit megtett volna érte.
Igen, nagyon jól tudta, hogy nem vele van volt baja, mégis, rosszul esett neki magában már az, hogy a helyzettől kiakadt.
-Tae! Ne haragudj! - érezte az ágyban fekvő hogy süppedt mellette a matrac, majd másodpercekkel később az idősebb sima bőre is hozzá ért, pontosabban tenyerét óvatosan ráillesztette vállára, hogy úgy, annak segítségével maga felé fordítsa, ami akkor még csak nehéznek sem bizonyult, tekintve hogy ereje nem igen volt a fiatalabbnak.
-Nem haragszom. -szusszantott, bár az orrában lévő...hát szépen mondva nedv, nem igazán engedte eme cselekedetét.
-Akkor nézz legalább a szemembe, ha velem beszélsz.
Ránézett a legszarkasztikusabb mosolyával -ha egyáltalán van olyan-, mire egy szemforgatással jutalmazták.
Tae úgy érezte, hogy menten felkel, és elhagyja a szobát, de még a házat is, viszont tudta, hogy beláthatatlan következményekkel járt volna tette; erőt vett magán, felállt a takarójának fogságából, és ki a szobából, a konyhába ment, hogy teát csináljon magának száradt, fájós torkára, hogy enyhítse a kellemetlenséget, melyet a betegség okozott.
Mérges volt, úgy érezte, hogy még Jimin háborodott fel, pedig ez nem így történt.
Jimin nagyon is lelkén viselte a társának, egyben legjobb barátjának egészségét, s magát az életét is. Nagyon figyelt rá, és rosszul érintette, hogy nem hitt neki Taehyung, hiszen az idősebbnek tényleg nem vele volt baja, hanem azzal, hogy lemarad a koreóban, és plusz órákat kell majd vennie, ami természetesen plusz fáradtsággal járt; ez pedig nagyon nem hiányzott neki, hiszen így is túlhajszolta magát, sokkal többet dolgozott az elvártnál, de képtelen volt megállni, nem tudott volna úgy lefeküdni aludni, hogy nem tudhat minimum kilenc-tíz óra munkát a háta mögött.
Ezért is volt a kisebb dühkitörése, mert már látta előre, hogy maximum, csak nagyon keveset fog pihenni, kimerült lesz, és a színpadon sem úgy fog szerepelni, mint kellene.
Persze, miután a leaderrel megbeszélte a dolgokat, miszerint minden bizonnyal egy napot kikell hagynia, neki is kiakadt, de hyungja gyorsan és egyszerűen kezelte a helyzetet.
Aztán jött Jimintől a többi panasz, mely Taehoz is eljutott.
Innen eredt a jelenlegi rossz kapcsolatuk.

A fiatalabb már épp a filtert áztatta a forró vízben, és várta, hogy a teafű megszínezze a most még átlátszó folyadékot, ám nem sokáig maradt egyedül.
Jimin mögé somfordálva, állát V vállára támasztotta, úgy figyelte miként tevékenykedik a másik.
-Mielőtt újra megkérdeznéd: nem utállak, nem haragszom, csak rosszul esett, hogy így reagáltál. -TaeTae megfordult saját tengelye körül, így szembe került a nála alacsonyabb, de korban magasabbal
-Hadd engeszteljelek ki...-nyavalygott, nyöszörgött...mint egy szerelmes fiúcska, aki álmai párja megbocsátásáért esedezik
-Hagyjuk. Nem szükséges, ugyanúgy bírom a fejedet. Felejtsük el. -újra száznyolcvan fokos fordulatot véve a sarokszekrény felső részét kinyitva elővette a cukrot tároló edénykét, majd a gyümölcsös kosárból előkeresett egy érett, élénksárga citromot, hogy azt kettévágva, kifacsarva levét, megízesíthesse teáját
-Mézet használj! -utasította a beteget a másik...úgy gondolta, hogy ha máshogy nem, hát majd így segít rajta
Pedig ha tudta volna valójában mire vágyik a fiatalabb.
-Ne parancsolgass. Tudhatnád hogy irtózom a méztől. Az túl édes.
Mindenből a megfelelő mennyiséget használva, elpakolt maga után a lábadozó alany, és a bögréjét kezébe fogva sétált a nappali irányába, ahol lerakta a poharat, és gyorsan körbecsavarta magát egy puha, selymes takaróval.
Jimin természetesen nem hagyta magára, utána ment, és a csészét megragadva Tae kezeibe adta.
Leült a kanapé egyik sarkába, és a zsebében lévő mobilján kezdett ügyködni, míg csapattársa erősen gondolkodott.
Kérne valamit, azaz kérhetne valamit kiengesztelésképp, amire már oly' régóta vágyott, de esélytelennek gondolta, nem mellesleg a barátságuk is rámehetett volna.
Érveket állított fel vágya mellett, és ellen, de nem igazán látta a negatívumokat, sőt, olyat szinte nem is talált.
Elkellett volna határoznia magát, hogy megtudja tenni, feltudja rakni kérdését, ám nehéznek bizonyult.
Hogyan is kérhetné meg arra, hogy csókolja meg?
Butaság.
Mégis...ez egy remek lehetőség, mely vagy jól vagy rosszul sülne el.
Ki tudja?
Ha viszont nem vágott volna bele lehet sajnálná még nagyon sokáig a fiatalabb, hogy halogatta, majd meg sem próbálta.
Így hát nekirugaszkodott.
-Jimin...
-Hm? Szükséged van valamire?
-Nem ...vagyis... Semmi, csak lenne egy kérésem.
-Mondd csak.
-Szeretnék kérni valamit, ha már kiakarsz engesztelni. -komisz mosoly bujkált ajkai sarkában, de a félelem, és idegesség is felfedezhető volt
-És elmondod hogy mi az? -kuncogott
-Csókolj meg!
Kisebb szünet telt el, mikor eszébe jutott, hogy ezzel eléggé szépen elárulta magát.
-Inkább hagyjuk! Felejtsük el!

Tae bepánikolt, és menekülési útvonalat próbált keresni.
Jimin még mindig szótlanul ült, nem kicsit meglepett arckifejezéssel, de amikor V rávette magát, hogy elhagyja a helyiséget, csuklója után kapott, és lehúzta vissza, maga mellé.
Hátra döntve őt a párnára, fél kézzel megtámaszkodott mellette, fél kézzel pedig cirógatta a puha arcát.
Sokáig csak néznek egymás szemébe, mígnem Jimin meg nem indul közelebb, egyenesen a fiatalabb ajkai irányába.
Homlokuk találkozásakor már tisztán kivehető Taehyung idegessége, Chim a leheletének csapódását is érzékeli arcán, és kicsit orra felületén.

Amikor az idősebb, megszüntette a kettőjük közötti távolságot, Tae meglepődve konstatálta, hogy Jimin mozogni kezd, és nyelvét is bevetve a dologba, nem csak egy holmi pusziról esett szó.
Mikor már Taehyung is feltudja fogni, hogy tényleg megtörtént az amire már oly rég vágyott, viszonozza a csókcsatát, és örömmel tudja elkönyvelni magában, hogy ugyanolyan édes, és puha mint amilyennek elképzelte...sőt.
Jimin nem tudta mire vélje a kérést, ezért csak boldogan nézett továbbra is a barna szempárba, várva valami választ esetleg, miután elváltak egymástól.
Az már leesett neki, hogy valami más zajlik a fiatalabb fejében, nem pedig olyan, mint ami a normális kategóriába tartozott.
Az idősebb kívánta a másikat, ezért másodjára is örömöt okozott neki, és ajkaival ismét szenvedélyes csókba hívta Taehyungot. A szoba csendje kellemesnek hatott, néha egy-egy morgás, cuppanás hallatszott csak, melyek a két fiúból származtak.
Még nagyon sokáig folytatták eme tevékenységüket, Taehyung legnagyobb örömére, de nem csak ő volt boldog; Jimin is élvezte a társával folytatott kontaktust...mondjuk a nappali kanapéja annyira nem preferálta a cselekedetüket, és valószínű a banda többi tagja sem értékelte volna...de amiről nem tudtak, az nem fáj.

OS: JiKook: Guardian Angel ~ Őrangyal

Műfaj: yaoi, dráma, romantikus, fluff

Szereplők: BTS (Jungkook, Jimin), EXO (Yixing, Jongdae, Kris) Do JiHan, - utóbbi 4 csak említésképp

Figyelmeztetés: yaoi, fiú x fiú, csók

Korhatár: 13+

*Jungkook szemszögéből*

Kevés olyan ember járkál az utcákon, mint amilyen én vagyok, és olyan is, aki olyanokat élt át, mint én.
Ez most furcsán hangzik, nem igaz?
Kívülről, első ránézésre mindenki megállapíthatja, és elkönyvelheti magában, hogy egy igen helyes pofival, izmos testtel, csodás adottságokkal megáldott fiatal felnőtt, hallgató vagyok, akiért az összes nő nyálcsorgatva áhítozik.
Nos...igen. Ezt nevezik "első ránézésre megállapított külső, -ismétlem KÜLSŐ- tulajdonságoknak", mert bár az látszik, ami, belülről a száznyolcvan fokos ellentéte tátong.
Miért mondom ezt?
Kívülről egy magabiztos, okos, menő pasit próbálok adni, aki nem tart az akadályoktól, és már rég legyőzte minden félelmét.
Elárulok egy titkot.
Ez mind csak a látszat.
A belső tulajdonságokba már senki sem lát bele.
Félek az emberektől... Nehezen tudok megbízni bennük azok után, hogy jópárszor átverés áldozata lettem.
Tartok mások véleményétől, és attól, hogy az emberek mit gondolnak rólam. Sokat számít.
Nem mellesleg. A nők teperhetnek utánam, én, ha szabad így mondanom, rájuk sem bagózom. Mert...meleg vagyok.
Erre gimnáziumban kellett rájönnöm. Egy három éves, sziklaszilárd kapcsolatom volt. Sunminnel imádtuk, és kiegészítettük egymást. Egy rossz napom sem volt mellette, állandóan bazsalyogtam, fülig ért a szám. Én teljesen el voltam varázsolva, egy másik világba kerültem, ahol minden rózsaszín, és piros színben pompázik. Szó szerint elcsavarta a fejemet ez a nő. Három évig nem néztem rá másik lányra, mert féltem attól, hogy az is megcsalásnak fog számítani.
Hülyeség...
Viszont az még semmi nem volt, hogy nem bámészkodtam ahhoz képest, hogy három évig még csak egy csók sem csattant el.
Hihetetlennek tűnik, ugye? Pedig így volt. A legtöbb, ami az alatt a harminchat hónap alatt velünk történt, az az együttalvás és a puszi volt.
Ebből következik, hogy még soha nem csókolóztam...
De még az sem zavart, hogy nem érhettem hozzá. Meg voltam elégedve annyival, hogy naponta láthattam, és a közelében lehettem.
De... Ez megtört, amikor a harmadik éves évfordulónkra béreltem ki egy hatalmas, luxus, fényűző éttermet, csak kettőnknek.
Nyaranta mentem dolgozni, és azt a pénzt mindig a fordulópontokra költöttem.
Nagyon sokba került a vacsora is, maga a helyszín is, és rengeteg időt is belefektettem.
Erre, amikor menni akartam érte, kiöltözve, kicicomázva magam, a bejárati ajtójuk előtt egy pasasnak a nyakában csüngött, akinek a nyelvét tippemre valahol Sunmin torkán kellett volna keresni.
Ott, akkor, abban a pillanatban azt hittem, hogy elájulok. Mintha egy kést szúrtak volna a hátamba, és legalább százszor megforgatták volna a vasból készült tárgyat. Elkapott a sírás is, teljesen összetörtem. Kiszálltam a kocsimból, és amikor észrevett a lány, ijedten arrébb ugrott a férfitól. Én csak könyáztatta arccal, és egy keserves mosollyal annyit mondtam neki:
- "Azt hiszem, tudom miért nem vágytál rám soha! Sok boldogságot kívánok!"
Ránéztem még utoljára az akkortól fogva ex-barátnőmre és a srácra, majd elmentem onnan.
Azóta sem voltam ott, és nem is tervezem, hogy kitűzzem valaha is úticélnak.
Aznap végigsírtam az éjszakát, és az azt követőt, majd az azt követőt is. Így ment ez addig, amíg el nem kezdtem az egyetemet, azaz két évig. Akkor lépett be az életembe, a számomra igazi, megtestesült álomférfi. A csupa nagybetűs Ő!
Ez furán hangzik, hiszen csak egyetlen betűből álló szócska. Mégis mekkora jelentőséggel bír.
Ő volt az, aki a beíratkozás napján odajött hozzám, és mint egy régi jó barát, beszélgetni kezdett velem.
Ő volt az, aki nem unt rám a második napon.
Ő volt az, akinek -bár hosszú idő után- elmondtam, hogy depressziós voltam.
Ő volt az, aki mindig mellettem volt, és segített bármikor.
Ő volt az, akibe beleszerettem két év barátság után.
Nem volt olyan tulajdonsága, amit ne szerettem volna.
Segítőkész, gondoskodó, védelmező, kitartó, és irtó helyes.
És nem mellesleg...szeretett...mint legjobb barátját.
És én is szerettem...csak nem úgy, mint a legjobb barátomat.
Ő volt számomra, az élethez szükséges tényező, a boldogságom forrása, és a depresszióm lezárója.
Nem tudom, hogy hogyan sikerült neki, ilyen hatással lenni rám, de valahogy már magában a kisugárzása is megbabonázott.
Már nem egyszer próbáltam meg belekezdeni érzelmeim feltárásába, de végül mind kudarccal végződött. Dadogtam, össze-vissza hablatyoltam, és rosszul lettem. Ő mindig csak aranyosan mosolygott, tudatta velem, hogy neki bármit elmondhatok, sosem fog megutálni.
(Soha ne mondd, hogy soha...)
Hiszen, egy full hetero férfi hogyan reagálná le azt, hogy a legjobb barátja mély érzelmeket táplál iránta, és az ajkai után Vágyakozik?
(Igen...volt már rá példa, hogy fantáziálgattam.)
Viszont elhatároztam, hogy az új tanév kezdetekor, az első napon kitálalok, hogy még év elején kiheverhessem a fájdalmamat.
Pf...azért valljuk be, szerintem soha a büdös életbe nem fogom feldolgozni, hogy elhagy, és fintorogva vet rám egy-egy pillantást.
De...Ő nem ilyen. Minden hülyeségemet vagy nevetve, vagy mosolyogva visel, és hallgat ami nekem jól esik. Tudom, hogy nem azért tesz így, mert szellemi fogyatékosnak néz, hanem mert nagyon is jól tudja, mi kell nekem a boldog hétköznapokhoz...a mosolya, és az Ő jókedve.

Hülyeség...nekem az is elég ha láthatom.

***

Az egyetem széles, szürke lépcsőjén ballagok felfelé a nagy, fából készült kissé rozoga bejárati ajtóhoz. Kezem a vaskilincsre helyezem, és rámarkolva lenyomom azt, majd betessékelem magam. A portás előtt mélyen meghajolok, így üdvözölve, az egykor, itt tanuló idős bácsit. Az úr csak biccent egyet, nem igazán figyel az érkezőkre -pedig az lenne a dolga- inkább a monitor kijelzőjét bámulva keres valamit nagy szorgosan.
Nem az én dolgom, hogy mit csinál, nem az én fejem lesz megszidva ha hasztalan dolgok után jár.
A vállamról félig lecsúszott hátizsák pántját hüvelykujjam segítségével visszább tolom, és úgy ballagok a sivatag folyosón tovább. Ezen a részen szinte soha nem szokott tömeg lenni, csak Vele járkálunk ide beszélgetni. Nyugis, csendes kis övezet...és mondhatni, csak a miénk.
Beléptem a nyitott ajtajú terembe, ahol már ott ült leghátul Ő. Mikor meghallotta cipőm halk kopogását, amint felé haladok apró léptekkel, felnézett az eddig "simogatott" telefonjáról, és szélesen elvigyorodott, majd felállt, és átölelt.
-Kook! Rég láttalak, Haver!
Haver...
-Én is Téged ChimChim!
A megszólításra felkapta a fejét, és felfújta arcát. Utálja mikor így hívom.
Én csak két tenyeremmel pofijára simítottam, és egy erőtlen ütés kíséretében kinyomtam szájüregéből a felhalmozott levegőt.
Mindketten nevetésben törük ki, egészen idillinek hat az összkép, de a pillanatot megtöri a telefonom idegesítő csillingelése, mely azt jelzi, órára kell mennünk.
Unottan fordulunk sarkon, és indulunk meg a harmadik emeletre, ahol a 63/G terembe visz az utunk. Ez a gyakorlati előadó, ahol koreográfiákat szoktunk prezentálni.
Nem is említettem még, hogy művészeti szakon vagyok, Jiminnel egyetemben.
Táncot, zenét és színészkedést, azaz drámát tanulunk. Ezek összessége tölti ki immáron harmadik évünket itt az egyetemen. Bár fárasztó, és sokat kell dolgozni, megéri, és ami a legfontosabb hogy imádjuk csinálni. Szeretjük a közös tanórákat, délutáni próbákat, amikor kiküldenek minket egy-egy ügynökségre megfigyelésre. Nagy álmunk, hogy egyszer majd mi is bekerülhessünk egy céghez, letölthessük a gyakorlati időt, majd további társainkkal együtt debütálhassunk.

Az óra kezdetekor már meg sem lepődünk, amikor a tanárnő késve ér be a szokásos "Ne haragudjanak, de lerobbant a kocsim..." s a többi, s a többi mondókáját elszavalva.
Már kívülről ismerjük minden egyes kifogását, mégsem szólunk, hiszen nincs jogunk, mi pedig mint diákok örülünk ha elcsípünk pár percet az órából.
A tanárnő elkezdi felolvasni a már jól ismert házirendet, én pedig tenyerembe helyezem fejemet.
Elhatároztam, hogy délután mindent közlök Jiminnel. Nem húzhatom tovább. Ha most nem lépek, nem biztos, hogy lesz egy újabb ilyen alkalom, amikor lesz elég tököm az egészhez.

Nap végén Chim elment, mondván, sietnie kell haza vigyázni az öccsére. Én egy intés kíséretében sietek a helyünkre.
Először...elkell gyakorolnom. Élesben már nem éghetek le.
Amint lekocogtam a lépcsőn, bekanyarodok a sarkon, és sietek a kiüresedett terem felé.
Ledobom a táskámat az egyik székre, és a kiüresedett helyiség végébe caplatok, hogy nehogy észrevegyenek.
Szóval...
-Hahh...Jimin...hol is kezdhetném?
Ez nem jó...sablonos.
-Már régóta elszeretnék mondani valamit.
Szintén.
-Tudod...egy idő óta dobog valakiért a szívem. Egyetlen személyért, akiért bármit megtudnék tenni, és még az életemet is odaadnám neki. Rég nem tapasztaltam már ezt a fajta bizsergést a mellkasomban. Amikor csak meglátlak, hozzámérsz, rámmosolyogsz kiráz a hideg, és pillangók repdesnek a gyomromban. Számtalanszor elképzeltem már ezt a pillanatot, és természetesen tudom jól, hogy két válaszlehetőség áll fenn. Benne van a pakliban, hogy nemet mondasz, és végleg kikell hogy zárjalak a fejemből is és a szívemből is. Ezzel viszont...a barátságunkat is tönkretehetem tudom de kérlek hogy...
-WOW...-amint meghallottam a már szinte idegesítően ismerős hangot megfordultam, és eddig mozgó alsóvégtagjaim földbegyökereztek
Nem lehet, hogy meghallotta..nem, nem, nem, nem!

- Aki egy ilyen vallomást fog tőled kapni...azt...irigylem.
Oh, ha tudnád...
A félelem eluralkodott rajtam, és felkapva a cuccaimat Elrobogtam az ismeretlen ok miatt Idetévedt Jimin mellett.
Csak ne gyere most utánam...
A lehető leggyorsabban sétáltam az otthonomig, ami nem volt tíz percre sem a sulitól. Idegesen csaptam be magam mögött az ajtót, és csúsztam le a falap mentén.
Ilyenkor adok hálát a jó Istennek, hogy egyedül élek.
Kifújtam a levegőt, és már beleakartam ütni a falba, ökölbe szorított kezemmel, de egy halk kopogás megállított benne.
Nagy nehezen felálltam, és imádkoztam, hogy ne Jiminnel találjam szembe magam, de természetesen kívánságom megint csak meghiúsult, amint kitártam a nyílászárót.
-Kook...mi a baj? Miért rohantál el?
Hallgattam.
-Tudom nem kellett volna hallgatóznom, de olyan szépeket mondtál, hogy nem hittem a saját fülemnek.
-Nem nézted ki belőlem? -horkantottam...ez...nem esett jól
-Nem így értem. Beengednél?
Arrébb álltam, ő pedig egyenesen a  nappaliba ment, ahol leült a kanapéra.
-Áruld el...ki a kiszemelted?
Megint csak hallgattam.
-Ne játsszunk ilyet...nem tetszik.
-Ne akard tudni.
-Miért? -kontrázott...számíthattam volna erre
-Csak ne akard tudni...
-Szóval fiú?
Bennem rekedt a levegő. Mégis honnan tudja ezt? Soha nem beszéltem neki erről.
-Honnan tudom, hogy a saját nemedhez vonzódsz? Megérzés. -mosolygott afféle Jimin vigyorral az arcán- Esetleg Jihan a dráma tagozatról? Netán Kris?
Tágra nyílt szemekkel hallgattam találgatását, és nem hittem el a jelenetet. Biztos csak álmodom. Valaki öntsön le egy vödör vízzel.
-Nem! Tudom! Jongdae! Ének tagozatról.
-Jimin! Fejezd be kérlek! Nem, nem Jihan, nem Kris, és nem Jongdae. Ők csak...jó ismerősök.
-Leülnél? Ez így kellemetlen...
Hahh...
Fáradtan rogytam le mellé, és támasztottam meg kezemmel fejemet. Próbáltam unottan nézni rá, hátha veszi az adást, és békén hagy.
És az ilyen gondolataim után gondolom azt, hogy nem érdemlem meg ezt az embert. Gusztustalanul viselkedek vele, és bár csak fejben, akkoris előjönnek ezek a szörnyű mondatok.
Miért vagyok hozzá ilyen rossz, amikor ő a szívét-lelkét kiteszi csak azért, hogy mosolyogjak és jó kedvem legyen.
Annyi mindenből megmentett, talán még az életemnek is gondolkodás nélkül végetvetettem volna ha ő nincs. De ebben is megakadályozott, és nem hagyta, hogy hülyeséget csináljak.
Ő az én hivatásos őrangyalom. Nem szabad elveszítenem. Lekell vedlenem a nem létező pihéket, és felölteni a szintén láthatatlan tollakat.
Felkell hogy nőjjek! Kikell fejeznem az érzelmeimet!
-Chim!...Nem tudom, hogy hogyan tudnék belekezdeni...-ennyit arról, hogy nem leszek sablonos
-Ahogy jól esik. Én figyelek, és melletted maradok! Csak ne legyél ideges...nincs rá okod. -olyan kedvesen mosolygott rám, hogy ellazultam és a szavak hirtelen kezdtek utat törni maguknak, ám próbáltam megakadályozni a kijutásukat, azt hogy engedély nélkül jussanak a külvilágba.
-Nem is igazán tudom hogy...hogy hogyan történt, vagy alakult ki ez az egész. Egyszerűen csak azt vettem észre, hogy szerelmet érzek, újra. Először nagyon örültem, hiszen ez azt jelenti végleg továbbtettem magam a 'Sunmin-dolgon', de...aztán ráeszméltem, hogy nem.jó emberbe szerettem bele.
-Ne! Jungkook ezt nem mondhatod komolyan! -hirtelen felpattan mellőlem, és mérgesen néz rám- Nem lehet, hogy beleszerettél egy olyan emberbe mint Yixing! Nem! Ez képtelenség! Csak...ne! Jobbat érdem...
-Lenyugodnál?! -félbeszakítva visszanyomom a kanapéra, és értetlenül pislog rám- Nem tetszik Yixing! Azt elkell ismerni, hogy rohadt jó pasi, de nem jön be! Folytathatnám?
Aprót szusszantott, majd kicsiket bólintott fejével.
-Szóval...azért nem szerettem bele jó emberbe, mert ez a srác nagyon közel áll hozzám. -nyögtem ki végre, és reménykedtem, hogy ebből majd leesik neki
Összeráncolta a szemöldökét, majd közelebb csúszott.
-BamBam? -amint kimondta a nevet arcára csaptam reflexből
Nem akartam, mégis megtettem. Eluralkodott rajtam a düh.
-Auh...ezt most...miért kaptam?
-Azért mert nem hiszem el, hogy ennyire hülye vagy!
Értetlenül pislog, hol szemembe néz, hol pedig a szemben lévő oldalon álló szekrénysorra.
-Tényleg nem érted? Nem fogod fel?
Egy kínos mosolyt villant, majd elkuncogja magát.
-Ne haragudj, de...
Nem bírom tovább. Törökülésbe helyezett lábára támaszkodom, és kis hezitálás után lehunyom szemem, majd ajkaimat tökéletes párnáira helyezem.

Ideges vagyok. Még soha nem csókolóztam.

Nem mozdulok, nem folytatom, nem csinálok semmit sem. Csak lehunyt pillákkal várok a csodára, ami nem jön.
Óvatosan húzódok el tőle, és nyitom fel szememet, melyekkel egy mosolygó csodabogarat vélek felfedezni.
-Hogy lehetsz ennyire édes? -vigyorog, és aprócska tenyerét az arcomra simítja, majd hüvelykujjával megsimogat. Lassan kezd el húzni maga felé, míg nem ő is lehunyja íriszeit, és most Jimin kezdeményezésével fulladunk.csókba. Rögtön folytatja, megmozdítja ajkait, ezzel pedig engem is sodor az árral, pedig fogalmam nincs mit kellene tennem. Combjáról hátára téved a karom, és felülkerekedve rajta ülök az ölébe, bár a csókot ő irányítja természetesen.
Finoman vezeti végig nyelvét az alsó ajkamon, mire bennem reked a levegő. Jimin csak elmosolyodva húzódik el alig pár centire tőlem.
-Nyisd szét a szádat. -suttogása megmelengette a bensőmet, de megrémültem 

-Én mégh...soha nem csókolóztam senkivel.

Halvány mosoly kerül arcára, majd orrával megsimogatja az enyémet.

-Csak tedd amit mondtam.

Eleget teszek kérésének; apró rést hagyok ajkaim között, ő pedig kapva az alkalmon kezdi bedugni izmát szájüregembe, ahol találkozva az enyémmel, összefonódva vívhatnak heves harcot egymással.
Bár már levegőt aligha kapok, nem válok el tőle.
Hülye lennék.
Csak ő hagy egy két másodperces szünetet, épp hogy a tüdőmben kicserélődik az oxigén, már kapom is az újabb ostromlást.

***

-Miért nem utasítottál el? -kérdezem mellkasán pihentetve fejemet, halkan pihegve az előbbi csókcsatától
-Na vajon? -nevet
-Hihetetlen...
-Pedig...nézz csak magunkra.
Végignézve a kanapén, a fekvő pozícióban lévő testünket bámulom szüntelenül.
Boldog vagyok.

-Tudod, hogy mit érzek? -hangja édesen csendül fel

-Mit? -nézek fel rá

-Régóta erre a pillanatra vágyom már én is...de én sem mertem semmit sem csinálni. Főleg a Sunmines után...

-Jó-jó...de mit érzel?

Halkan kuncog, majd felemelkedve a szemembe néz.

-Szerelmet Jungkook!

Ajkaimra tapadva fonja körém erős karjait, és pedig szintén átkarolom hátánál fogva.

Ő lett az én Őrangyalom...és nagyon szeretem.

OS: SeKai ~Talán~

Banda: EXO
Páros: SeKai, KaiHun
Műfaj: yaoi, bromance, shounen-ai
Figyelmeztetés: fiú x fiú, csók, max trágár kifejezés
Megjegyzés: Nem találtam SeKait olvasni, ezért gyártottam én. És ez az első EXO ff tőlem:) ^^
Jó olvasást!c:

*Jongin/Kai szemszögéből*

Ha jellemeznem kellene a kapcsolatomat Sehunnal...pontosan nem tudnám megmondani.
Már debüt óta másképp viselkedek vele, mint a többiekkel.
Tény, régóta ismerem, mégis. Nem gondolom úgy, hogy a régi jó barátok így viselkednének egymással.
Pár éve még...sokat veszekedtünk. Mondhatni minden második szavába a másiknak belekötöttünk, szándékosan dobálóztunk a csúnya kifejezésekkel és sorolhatnám.
Kezdett a kapcsolatunk a banda rovására menni. Csak hogy ezt Joonmyun hyung nem hagyta szó nélkül. Akkor, abban a helyzetben olyan letolást kaptunk, amilyet én még életemben soha, még édesanyámtól sem. Elhangzott ott minden, és nem. Nem a tipikus hegyibeszédet mondta, hanem az igazságot. Akkor fájt. Beismerni azt, hogy hibáztam?! Én?! Kim Jongin?!
Sajnos, ezt jó viccnek fogtam fel. Ha most visszagondolok rá, a legvadabb álmaimban sem tartanám mókásnak az ott elhangzottakat.
Azon a bizonyos napon még tettünk magasról mindketten a leaderre és szavaira. Pedig nagyon kemény szidást kaptunk. Aztán...körülbelül egy hónappal később Suho megfenyített minket a főigazgatóval.
Kikellett békülnünk.
Ez volt a feltétel.
Sehunnal összelettünk zárva az egyik szobába.
Azt mondták, addig nem jöhetünk onnan ki, míg mindent meg nem beszéltünk.
Nehezen indultunk. Szúrkáltuk a másikat, ahol csak tudtuk. De a legfiatalabb meglepett. Felszólalt.
-"Miért csináljuk ezt? Semmi értelme..." - hangja, szavai csengenek a fülemben még mindig
Nyitottam szavaira. Elfogadtam a kezdeményezését. Leültünk, és normálisan beszélgetni kezdtünk. Bocsánatot is kértünk, és kibékültünk. Sírtunk is, és nevettünk is azon a délutánon.
Ott kezdődött minden.
Tudtuk, hogy mennyi közös van bennünk, és nem értettük, miért lettünk gonoszak egymással. Sehun szégyellte magát. Én is. Szörnyűek voltunk.
Viszont, a nagy sírás-rívás közben történt egy s más.
Egy ágyon ültünk szemben, később hanyatt dőltem, ő pedig mellkasomra feküdt. Simogatni kezdtem a hátát. Ő csak jobban bújt hozzám, míg egyszercsak felült, felém fordult, és időm sem volt megkérdezni, hogy mi a baj, ajkaimra tapadt, és megcsókolt. Nem volt kérdés; azonnal viszonoztam. Eszembe sem jutott a nemleges válasz.
Ott, és akkor nem folytattunk semmit -hiszen, nem is a mi szobánkban voltunk-.
De attól a naptól kezdve megváltozott a kapcsolatunk. Szinte csak együtt voltunk. Minden programot a másikkal szerveztük. Barátok lettünk újra. Szorosabban. Az első csókunk óta, csak egyre több lett. Naponta, minden órában. Furcsa nem?
Nem voltunk melegek, legalábbis nem tudtam róla, hogy azok lettünk volna. Csak...jól esett valakit érinteni úgy, ahogy másokat nem.
Bár a banda elől sokáig titkoltuk a kis viszonyunkat. Nem tudtuk, hogy hogyan tudnánk elmondani. Aztán egyszer azzal fogadott bennünket a  csapat, hogy mikor akarjuk elmondani mi van közöttünk. Egy szóval: lebuktunk.
De talán jobb is volt ez így.

Szóval a viszony köztem és Sehun között úgy egy éve folyik és jól elvagyunk.
Viszont mostanában alig van időnk egymásra. Állandóan munka, munkahátán, próba, próbahátán. Félek, hogy megint megromlik a kapcsolatunk.
-A próbaterem nagy tükörfala lehűti testemet, épp úgy, ahogy Sehunét is.- Bekellett jönnünk táncot gyakorolni a Melonra. Ez van, ha valaki főtáncosi pozícióban áll.
Egy csókot hintek a mellettem elterülő dús ajkára, majd feltápászkodok, és ugrálni kezdek, hogy a szünet után visszalendítsem testem a munkába.

Mint mindig, az öt-hat órán át tartó táncpróba után átöltöztünk, és elindultunk haza. Késő van már, este nyolc. Mire hazaérünk éppen csak lesz időnk tusolni, meg enni valamit. Egymásra megint nem lesz öt percünk, hiába osztozunk egy szobán.
A dorm ajtaját halkan nyitottam ki, hogy ne zavarjam a már esetlegesen, fél kilenckor alvók társaságát. Már mindenki a szobájában van, csak mi vagyunk későiek. Mielőtt elmennék fürdeni, egy rövid csókot kezdeményezek a maknaeval, majd ott hagyom a konyhában. Az emeleti fürdőben gyorsan levetkőzöm,és beállok a zuhany alá. Elmerengek. Mi lehet köztem, és Sehun között? Nem normális dolog az, ha két férfi csak smárol, és ölelkezik. Még sem tudnám neki azt mondani, hogy szeretem. Pedig...talán így van.
Sőt...
Mégis, ha elutasítana, nem tudnánk folytatni a viszonyunkat sem. Abba viszont biztos hogy belebolondulnék.
Kiléptem a zuhanytálcából, és megtörülköztem, majd magamra vettem egy fekete alsót, szürke pólóval.
A mosdókagylóhoz sétáltam, és a fogkefét kezembe véve elkezdtem súrolni fogaimat.
A lefolyót bámultam, amikor két ismerős kar átkarolta a derekamat, arcát pedig nyakamba fúrta, szuszogásával csiklandozva bőrömet. Felsóhajtottam, majd hüvelykujjammal megsimogattam puha arcát, a tükörből bámulva fekete hajzuhatagát, és gyönyörű, éles állkapcsát.
-Mi a baj? -kérdeztem, szinte suttogva
-Hiányzol.
-Te is nekem. -halvány mosoly terült el számon...szeretem ezt az embert
Furcsa ezt kijelenteni így, holott még pár perccel ezelőtt lehet nem tudtam volna. Nem...nem jó szó a lehet. Biztos, hogy nem tudtam volna kimondani. De az előbbi kis gesztusa, másodpercek alatt megtudta változtatni a véleményemet.
-Van egy kis időnk?...Egymásra? -suttogott
Én csak bólintottam egyet, míg ő is elkezdett vetkőzni, majd fürdeni. Ez idő alatt befejeztem a fogmosást, összeszedtem a mai izzadt ruháimat, és összegyűjtöttem őket a kosárba. Lementem a konyhába, és egy kis ennivalót elővéve, elkezdtem enni. Újra gondolkodásba kezdtem.
Szeretem.
A kérdés, hogy vajon a szemébe megtudnám-e ezt mondani. Hiszen...ha belegondolunk mégis csak férfiak vagyunk. Akárki akármit mond, ha valaki egy vele azonos neműhöz vonzódik, kisebb sokkot kap, amikor beleég a lelkébe, vagy inkább az agyába a felismerés. Ha pedig már nem csak szimpla kötődés, hanem szerelem is felmerül az illetőkben...ideje komolyra venni a figurát. Bár...jelen esetben ki tudja, hogy a másik mit gondol?! Lehet hogy a háta közepére sem kívánna egy kapcsolatot.
És hiába keresem a jeleket. Ráfoghatom, hogy mostanában azért vörösödik el a csókjaimtól, vagy kezd dadogásba néha, mert szerelmes, és ugyanazt érzi amit én...félig sem lehetek benne biztos, hogy így is van.
Talán túlreagálom, talán csak egyszerűen kikellene mondanom a szemébe.
Talán, talán, talán. Mindig csak a talán.
Miért nem tudok bízni az érzéseimben?!
Baszd meg magad Kim Jongin! Ne csak a színpadon, és a videokban mutasd a magabiztos fiú képét.
Szedd össze magad!
Amikor hallottam az ajtó nyitódását, Sehunt vártam magam mellé, viszont nem ő érkezett.
Joonmyun.
-Mikor értetek haza? -halkan beszélt, kissé rekedtesen az álmosságtól
-Úgy fél órája. -felsóhajtottam, és elkezdtem összepakolni magam után
-Mi volt ez?
-Micsoda?
-A sóhajtás. Akkor szoktál ilyet csinálni, amikor valamin agyalsz. Ki vele! Mi van? -felhúzott szemöldökkel támaszkodott a szék támláján szeretett leaderem
-Sehun van...
-Sehun?
-Sehun...-szusszantottam
-Mi történt a maknaeval?
-Sz...szeret...-megakadtam; ugyan miért nem tudom kimondani?!
-Mit motyogsz az orrod alatt? Normálisan beszélj már Kai...
-Szeretem érted?! -kissé ingerülten kapta meg a választ, de semmi rossz véleménye nem volt
-Tudja?
-Nem. Szeretném neki elmondani, de félek.
-Ne félj! Csak rosszabb lesz! Megtudod te csinálni, csak akardd! Akarod?
-Akarom, de...
-Jongin! Jössz? -meghallottam problémám forrásának hangját, és összeszorult a gyomrom
-Megyek már is! -mondtam, úgy hogy meghallja, mégse kiabáljak
-Akkor hajrá! Nem áll semmi és senki az utadba! -Suho megveregette hátamat, és eltűnt a nappaliban...csak tudnám mit csinál ott
Megráztam a fejemet, és elindultam a lépcső felé, egyenesen a szobánkig.
Sehun már bent volt, épp bújt befelé az ágyba. Mellé ültem, le a matracra, és a fehér takarót felemelve alábújtam, de nem feküdtem le; hátamat az ágytámlának támasztottam. Hunnie a mellkasomra feküdt, és átkarolt. Lehajoltam hozzá, és összetapasztottam ajkainkat. Eredetileg rövidre terveztem a csókot, mégis hosszúra nyúlt, és szenvedélyesre. Nyelveink hevesen párbajoztak, míg a fiatalabb egyik kezével támaszkodott, a másikkal arcomat simogatta. Én is tenyerembe vettem fejét, és úgy húztam magamhoz közelebb. Testem fölülkerekedett az övén, így alattam helyezkedett el. Ujjai körbefonták karjaimat, szorosan kapaszkodva belém.
Félt. Pedig megígértem neki, hogy amíg csak nem akarja, nem erőltetek semmi többet.
Lassan váltam el a dús ajkaktól, még néhány puszival ellepve azokat.
Visszafeküdtem eredeti helyemre, Őt húzva magammal.
Nyakamba bújt. Olyan mint egy kiscica.
-Jongin...
-Hm?
-Szeretnék mondani valamit. -beharapta alsó ajkát, és pirulni kezdett
-És mi lenne az?
-Én sze...szeretlek téged Jongin.
Szívem óriásit dobbant, és ami először eszembe jutott, hogy minden, ami eddig talán volt, most megerősödött.
Azt hiszem...rajtam a sor, hogy bevalljam neki is, és magamnak is teljességgel az érzéseimet.
-Én is szeretlek Téged! -mosolyodtam el, és kisöpörtem néhány hajszálat a szeméből
-D...de...én nem úgy szeretlek, ahogy azt te gondolod. Én ...tényleg szeretlek. Szer...szerelemből.
-Tudom! Nagyon jól tudom! -vigyorom még szélesebb lett, ahogyan megláttam hatalmasra kerekedett szemeit- Szerelemből szeretlek Téged, Oh Sehun! -felemelve fejét, kezemet az arcán pihentettem tovább, hogy közelebb húzhassan magamhoz, és újabb csókot kezdeményezhessek.
Ez az első csók, amit, mint egy pár váltottunk egymással.

Köszönöm Joonmyun hyung...
Mire mennék nélküled...

OS: NamJin ~Mikulás~

Műfaj: Shounen-ai, yaoi, novella

Páros: NamJin (Namjoon x Jin)

Figyelmeztetés:  fiú x fiú szerelem

Korhatár: 12-13+

*Harmadik fél szemszögéből*

A Bangtan tagjainál szokássá vált már debüt óta, hogy mikuláskor megajándékozzák egymást. Bár...az első eléggé érdekesre sikeredett.
Nem beszéltek meg semmit, mindenki úgy gondolta, hogy csak saját magának jutott eszébe futárkodni. Ám amikor felébredtek, mindenki hatalmas mosollyal nyugtázta el magában, hogy bizony, mindenki meglepett mindenkit.
A 2013-as decemberi mikulás óta ajándékozzák meg egymást, mondhatni illegálisan. A cég nem jó szemmel nézte már az első eseményt sem, hiszen attól féltek a főnökök, hogy elhíznak a srácok, és akkor majd mit fognak mondani a rajongók?! Normális esetben mindannyian egyetértettek volna a vezetőség véleményeivel, de a decemberi időszakban mindegyikük magasról tett arra, mit gondoltak a "nagyok". Ha ők ünnepelni szerettek volna, ünnepeltek is!
Nem volt ez másképp az idei évben sem. Mindannyian külön-külön állították össze az édességekkel teli csomagokat, kivéve a csapat eommaját, és appaját, azaz Jin-t és NamJoon-t. Bár titokban -legalábbis a főnökökkel szemben- de ők már együtt voltak jó ideje, így együtt mentek el vásárolni a srácoknak, és együtt is csomagolták be a nyalánkságokat. Szerették egymást, és eleinte nagyon ezt nem merték kimutatni. Féltek a fiúk véleményétől, hogy hogyan fognak reagálni arra, hogy tényleg megvalósult egy rajongók által kreált ship. Mindenre számítottak, a legrosszabbakat is felhozták, de titkolózni sem szerettek volna, ugyanis nagyon nehéz volt. Heten össze voltak zárva nap mint nap, és ők ketten nem érhettek úgy egymáshoz, ahogy csak szerettek volna. Ezt még az is nehezítette, hogy nem egy szobában aludtak. Nem akartak ők többet, intimebbet, csak csókolni egymást, amíg bírják levegővel, és ki nem fulladnak, majd egymás karjában álomra hunyni szemeiket zavartalanul. De sajnos ez csak úgy valósulhatott meg, hogy amikor Yoongi a stúdióban éjszakázott, Jungkook pedig bealudt, ők bevackoltak Jinék szobájába, aztán Nam hamarabb felkelt, hogy időben áttudjon menni a saját ágyába, úgy, hogy ne találkozzon a morgós hyungjával.
Ez...kereken három hónapig futott náluk. Nem bírták tovább egymás nélkül és már aljasnak érezték magukat, amiért ígyis eddig titkolták a kapcsolatukat. Ezért az egyik koncert utáni napon, úgy döntöttek, hogy összehívják a bandát és kitálalnak. Nem gondoltak semmire, próbálták kizárni azt, hogy megvetik majd őket. És jól tették.
Hiszen...a srácok boldogabbak voltak mint valaha, amikor kiderült hogy megvalósult az eomma - appa páros. Emellett megkapták a kemény "szidást" is, amiért eddig nem mondták el. De hát...milyen fejmosást lehet ugyan kapni egy maknae linetól, egy happy virustól, és egy morgós Yoongitól? Az utóbbitól mondjuk, elég keményet, de ebben a helyzetben inkább csak a fejcsóválásban és a nevetésben vette ki a részét. Igen. Ő is boldog volt, és örült Leaderének, és hyungjának.
Tekintettel arra, hogy ne legyen feszengés a szobákat illetően, hamarosan megkapták az emelet túlsó végében lévő szobát, így Yoongi, Jungkookkal költözött össze, amit egyikőjük sem bánt. Szerették egymás társaságát, és jól elvoltak. Persze, ezt senki más nem tudta a bandán kívül.
A NamJin páros boldog volt, hogy végre közös a szobájuk, és több időt tölthettek el egymással. Szerették az összebújós, romantikus éjszakákat, és bár mindketten tudták, hogy szerelem van közöttük, négy hónap alatt egyikőjük sem mondta ki azt a bizonyos három tagú szót. Vártak a megfelelő pillanatra, hiszen nagyon jól tudták mennyire nagy a súlya annak, ha közlik egymással.

De menjünk vissza a jelenbe.

December 6.-a.

Egy fullasztó próbán estek át a srácok, és kimerülten értek haza, egy éttermi vacsora után. Bár fáradtak voltak, a dormba évre majdnem mindenki hatalmas örömmel, és aktivitással rohant a szobájába, hogy előkereshessék a csomagokat, és megajándékozhassák egymást. Nam és Jin csak kézen fogva sétáltak fel a falépcsőn, hogy ők is előszedhessék az édességbombákat a srácoknak, és egymásnak.
Rövid időn belül mindenki a nappali kanapéját koptatta, és nagy izgalomban nyújtogatták át egymásnak a csomagokat, és köszönték meg az ajándékozónak azokat. Szokásukhoz híven megnéztek egy olyan filmet, amit már ezerszer láttak, de még mindig ugyanolyan örömmel, és nevetéssel tudták bámulni a kijelzőt.
Jin, Nam ölében pihentette fejét, a fiatalabb pedig simogatta a fejét, arcát, néha egy-egy puszit hintve a dús ajkakra. Ujjaival körbefogta hajtincseit, azokkal játszadozva, akárcsak egy gyerek. Idilli volt a pillanat. Mindenki el volt, csöndben, nyugalomban. Nem történt semmi baj, végre jól tudták érezni magukat. Durva időszakon estek át, sokat próbáltak, forgattak, és szerepeltek, ezért az ilyen pillanatok aranyat értek, főleg a két hősszerelmesnek.
Namjoon kis időre lelépett a videofelvétel alatt, ugyanis készült valamivel szerelmének, hogy meglepje kicsit, és romantikázhassanak. Fél éve voltak együtt, ezért úgy döntött a leader, hogy annyi illatosított gyertyát gyújt meg, ahány hete együtt vannak -hiszen azért a napok száma elég sok lett volna-. Néhány rózsának a szirmait is elszórta, hogy tényleg gyönyörű legyen a látvány kedvesének. Amint végzett, visszament a srácokhoz, és izgatottan várta, hogy befejeződjön a felvétel.
Amikor vége lett a filmnek, Nam megragadta az idősebb csuklóját, és gyengéden vezette maga után társát, miközben elköszöntek a többiektől.
Jin nem tudta mire vélni, hogy hova a nagy sietség, és hogy miért ilyen hirtelen iramodott meg szerelme, ám mikor az ajtóban megérezte a kellemes cseresznyevirág illatot, számított valamire. Namjoon, Seokjin szeme elé helyezte tenyerét, az idősebb pedig lehunyta szemeit, és rábízta magát párjára.
-Készen állsz? -tette fel a kérdést hatalmas, széles mosollyal az arcán Nam
Jin csak egyetértően bólogatni kezdett, és elvette kedvese kezét pillái elől.
Az elé táruló gyönyörű kép könnyeket csalt elő szemeiből, és azonnal Namhoz fordult, nyakába bújtatva arcát, vállán csüngve. Sírt. Sosem kapott még senkitől sem olyan szépet, mint amilyet aznap, azon az estén a Leadertől. A fiatalabb csak kuncogva ölelte át szerelme derekát közelebb húzva testéhez, apró puszikat hintve a barna hajzuhatagba.
-Én...én még soha nem kaptam ennyire szépet. K...köszönöm Nam. -csak sírt az idősebb, élete választottjára nézve, miközben letörölgették arcáról a lefolyó, sós cseppeket.
-Nem kell megköszönnöd Édes! Ez...
-De igen! Úgy bánsz velem, mintha egy kincs lennék. És ezt sosem fog tudni meghálálni. -vágott szerelmének a szavába, miközben elkezdte tolni az ágy felé.
Amint lába érintkezett a matraccal, Nam leült, feljebb mászott a támláig, és hagyta, hogy Jin a csípőjére üljön. Lassan hajolt a fiatalabb ajkára, és épp hogy csak találkoztak a dús párnácskák, azonnal mozdultak mindketten, ütemesen, egyszerre mozogva. Végül Namjoon mélyített, és húzta közelebb magához párját. Jin úgy szorította a fiatalabbat a pólójánál, ahogyan csak tudta, mintha az élete múlt volna rajta. Mindkettőjük feje elködösült, csak menni akartak előre. Semmi nem érdekelte a párocskát, még az sem, hogy holnap borzasztóan fáradtak lesznek, és alig fognak tudni felkelni.
A levegőhiány, mely már régóta küzdött felettük, végül győzött, és hatalmas sóhajtások közepette szakadtak el egymástól.
Jin homlokát a másikéhoz támasztotta, aki hüvelykujjával simogatta felette lévő párja puha arcát.
-Jin!...
-Hm?!
-Szeretlekh!
Az legidősebbnek kitágultak a szemei, és újra könnyezni kezdett, de még mielőtt sírásba, majd újabb heves csókcsatába fulladtak volna, ő is közölte a másikkal:
-Én is szeretlek Nam! Nagyon! -mondata végén legördült egy sós kis gyémántcsepp a selymes bőrfelületen, majd ismét Nam dús ajkaira tapadt, aki fogadta a csókot.

___
Boldog mikulást mindenkinek!!:3 ^^

~Utólag is~

OS: A Stupid fell in love with a Stupid ~ VHOPE

Hossz: One-shot
Figyelmeztetés: yaoi, fiú x fiú
Korhatár: 13+
Páros: VHope, JiKook

Ihlet: BTS Gayo pt. 3 (Indavideon fent van hun subbal: http://indavideo.hu/video/BTS_-_Gayo_Track_3_Hunsub)  <---- Innen van a szöveg.





"Mint minden idol banda, és solo énekes életében, a miénkben is ugyanúgy felsorakoztak a különféle "műsorszereplések", cikis feladatokkal. Voltunk már Weekly Idolban, forgattunk sorozatokat is. Ám nem gondoltam volna, hogy ezeknél van gázosabb is."

  Az egyik nap próba után, Jimin és Jin társaságában kimentünk gyorsan a teremből, hogy egy kis vizet vehessünk az automatából.
-Majd én kifizetem a tieteket is. -mint mindig, legidősebb hyungunk anyáskodott felettünk...de végülis, mi így fogadtuk el; szerettük azért, amilyen
-Köszönjük Hyung! -lihegett a kimerítő táncok után Jimin, és lecsúszott a fal mentén- Annyira fáradt vagyok, mindjárt elájulok.
-Igyál. -nyújtottam felé a vizes palackot, amit készségesen kivett a kezemből, majd szinte letépve a kupakot róla, a felét megitta, a másik felét pedig arcába borította- Ez szándékos volt?
Ő csak megvonta a vállát, majd noszogatni kellett ugyan, de megindult a próbaterem irányába.
A többiek már javában a fürdőben voltak, és zuhanyoztak, így mi is arra vettük az irányt.
Mivel összesen öt zuhanyzó volt, ezért két embernek mindig bekellett valakihez kéretszkednie. Általában Jimin is én voltunk ez a két személy. Miért is ne!? Mondjuk a törpe hyungomnak ezzel nem volt nagy baja; készségesen ment be Kookhoz, akivel lassan...fél éve lesznek együtt.
Na igen. Már debütkor látta mindenki, hogy ezek oda, meg vissza vannak egymásért, és lesz is valami, viszont arra nem gondoltunk, hogy két év kell ahhoz, hogy normálisan egymásra találjanak.
Vicces volt az összejövetelük. Aljas módon bezártuk őket a lakásba, mi meg elmentünk "vásárolni". Köztudott volt, hogy gyűlölték amikor csak kettesben voltak, mert látványosan zavarban voltak, és össze-vissza dadogtak. Sokszor derítettek az ilyenekkel jókedvre.
Na de. Vissza a két jómadárra. Otthon hagytuk őket egyedül a dormban, és mire visszaértünk, a nappali kanapéján, könnyes szemekkel csókolóztak. Abban a pillanatban az öt tag közül, senki nem tudta eldönteni, hogy miért itatják az egereket. Aztán elmagyarázták, hogy már annyira nehéz volt bevallaniuk az érzelmeiket, hogy elkezdtek sírni. Ilyet sem hallott még senki sem szerintem. Két bolond. Attól a naptól kezdve, valamilyen szinten hálásak nekünk, hogy közbeszóltunk.
Na jah...mire mentek volna nélkülünk....

Most pedig vissza a jelenbe. Nekik ezért nem is kell feszengeniük a fürdés miatt, mert bár nem alakítottak még ki intim pillanatokat -tudtunk szerint-, mióta beállt az együtt fürdős rendszer, ők párosan oldják meg. Én eddig még csak Hoseokkal, és Jinnel fürödtem együtt, előttük annyira nem szégyenlem magamat. Vagyis...a testemet. Jobban mondva. Jinnél.
J-Hope közelében vörös lesz a fejem, és elakad a szavam. Persze csak ha olyan témáról van szó, ami olyan dolgokról szól, ami hát...inkább nem részletezném. Na meg a bókokat sem tudom normálisan fogadni, ami Hyungnál elég sűrű.
Ebből...azt hiszem lelehet szűrni a felállást.
Amióta Jimin és Jungkook összejöttek, más fajta érzelmeket táplálok társam iránt. Mikor sikeresen létrejött a JiKook páros a bandában, utána olvastam az identitásoknak. Érdekelt, hogy miért dönt úgy egy férfi, hogy homoszexuális lesz, vagyis mi vezérli erre az útra. Az őszintét megvallva, semmi értelmes dolgot nem találtam. Volt ahol azt írták, ez egyfajta betegségnek felel meg, volt ahol azt állították, hogy lelki megterheltség esetén jöhet létre az emberekben az identitászavar.
Akkor nem foglalkoztam vele különösebben. Elolvastam, amiket találtam, és hagytam a búsban.
Viszont felkeltette a fantáziámat, ahogyan két férfit, nap mint nap láttam érintkezni, akik nem mellesleg szerelmi kapcsolatban állnak.
Számomra a legjobb barátot Jimin jelenti, őt pedig Hopi követte, aki miután Jungkook "elvette" tőlem legjobb barátomat, mindig mellettem volt. Jól esett a törődés, és az, hogy van kihez odabújni, ha rossz a kedvem, volt aki adjon egy homlokpuszit, és ez fordítva is működött. Kötődtünk egymáshoz. Lassan, ezalatt a fél év alatt, így kellett rájönnöm arra, hogy igenis vonzódom hozzá, mint férfihoz. Kialakult bennem egy vágyódás. Sokszor kerültünk kínos helyzetekbe, amik még ezelőtt nem lettek volna azok. Viszont miután feldolgoztam magamban minden ilyesfajta gondolatot, a puszikat, és az öleléseket is közeledésnek tekintettem. Holott szó sem volt semmi ilyenről. J-Hope sosem jött zavarba, stabil vezetőnek tűnt egy kapcsolatban.
A sima vonzalom is átment aztán már többe. Közelebb, és közelebb akartam kerülni hozzá, nem csak puszit akartam, hanem csókot, nem csak ölelést, hanem ölelkezést. Ez volt minden álmom.
Na de...újra vissza a jelenbe.
Jimin hamar eltűnt Kook zuhanyzója mögött, én pedig elmosolyodtam rajta. Aranyos pár egyébként.
Én is elkezdtem levetkőzni a tükörrel szemben. Először az izzadt trikómból bújtam ki, majd gyorsan leráncigáltam magamról a nadrágot is. A tükörrel szemben, egyetlen alsóban álltam és végigsimítottam hasamon. Semmi kocka. Bár a többiek sokszor megjegyzik, hogy egész szépen látszódnak, ennek ellenére én nem érzékelem őket. Megfordultam saját tengelyem körül, és már indultam volna Jin kabinja felé, amikor Hopi hangjára megkellett fordulnom.
-Nem jössz? -vonta fel szemöldökét
Kínosan elmosolyodtam, és elátkoztam magam ezerszer, amiért nem voltam gyorsabb. Mostanában sikerült kibújnom az együtt fürdés alól.
-De! Máris! -bólintottam, és amint visszadugta fejét a zuhanyba, összeszorítottam a szemeimet, és fogaimat, majd az ajtó előtt megállva levettem utolsó ruhadarabomat is, és vonakodva ugyan, de beléptem mellé.
-Azt hittem már sosem érsz ide. Régen fürödtünk már együtt. -mosolygott rám, ám én csak egyenesen magam elé meredtem
Tudom, hogy végignézett rajtam, tudom, éreztem a tekintetét, de legalább én ne nézelődjek.
-Jin hyunggal zuhanyoztam az utóbbi időben. -mondtam komolyan, közben a polcon pihenő tusfürdőből vettem, amelyik az enyém volt
-Használhatod az enyémet is. -kuncogott
-Nem használom el tőled, ha van nekem is. -mosolyogtam halványan
-Ami az enyém, az a tied is. Tudod...
-Tudom. -sóhajtottam
-Mi a baj? -ránéztem, és némi rémületet fedeztem fel azokban a gyönyörű, barna, csillogó szemekben
-Semmi. Elfáradtam. Ennyi az egész. -nyugtattam meg
-Akkor jó...-kisebb szünet állt be közöttünk, közben hallottam, ahogyan a mellettünk lévő kabinból kilép valaki- Egyébként-törte meg a csendet- régen néztünk már meg mondjuk egy filmet. Mit szólnál hozzá, hogy ha mindenki elaludt, beiktatnánk egy vígjátékot?
-Benne vagyok! -mondtam rögtön
Boldog voltam, hogy kicsit kettesben leszünk, ennek ellenére féltem is, mert a legutóbbi filmezésünknél is bealudtam, és az ölében keltem fel. Ciki volt.
-Ezt örömmel hallom. -vigyorgott
Újabb pár perces csend teremtődött, és csak a víz "zuhogása" töltötte be a teret.
-Egyébként nem értem miért panaszkodsz a testedre! Tökéletesen nézel ki. -ciccegett, és éreztem, hogy megint végignéz rajtam
Az arcom melegedni, égni kezdett, ennek következtében pedig vörösödni is.
-Jól vagy? -fordított maga felé, és úgy néztük egymás szemét
Csak bólintottam, és újra elfordultam, majd kiléptem a kabinból, azonnal a törölközőmért nyúlva. Villámsebességgel kezdtem el megszabadítani bőröm felületét a vízcseppektől, és elkezdtem felöltözni, amikor Hoseok is kilépett mellém. Felvettem a pulcsimat, szerencsémre a nadrág már rajtam volt, felkaptam a táskámat, és már ki is léptem az öltözőből. Kapucnimat fejemre tettem, hogy ne fázzak meg, ugyanis vizes volt a hajam, majd a kisbuszba beszállva, Yoongival, Jinnel, és Nammal vártunk a többiekre.
-Remélem semmi mocskosat nem művel a két kicsi...-mormogott Suga...fáradt volt, és morcos
Pár perc múlva megjelent Hopi is, akit kikérdeztek azonnal a szerelmi páros hollétéről.
-Mikor kijöttem, már törölköztek...vagyis egymást. -vetett zavart pillantásokat, mire mindannyian elnevettük magunkat...talán még Yoongi is
Behuppant mellém újonnan érkezett társam, és a mobilját vette elő.
-Keresünk filmet, míg nem jönnek Kookék? -mutatta a már betöltött oldalt
Biccentettem, és kezdtük volna a kutatást, amikor hangos nevetést fedeztünk fel.
-Akkor majd otthon. -mosolygott rám, én pedig rá, és amint felszállt két idióta barátunk, elindultunk haza...végre.


Épp a szobámban voltam, és öltöztem át, amikor kopogtak az ajtón.
-Gyere! -kiáltottam ki

Mil mindenkinek saját kis helye van a dormban, megbeszéltük, hogy úgy megyünk be bárkihez, ahogy akarunk. Ennek ellenére mindig kérünk engedélyt.

Mikor nyílt az ajtó, Hopit pillantottam meg.
-Akkor filmezünk? -mosolygott
-Persze, csak felöltözök. -viszonoztam gesztusát, majd levettem magamról az utcai viseletemet, és pizsamát öltöttem magamra...ami egy melegítő alsó volt, és egy póló- Mehetünk.
Halkan lépdeltünk le a lépcsőn, hogy ne ébresszük fel a többieket, majd jobbra fordultunk, hogy betérjünk a nappaliba. Én azonnal becéloztam a kanapé sarkát, és egy takarót magamhoz véve széthajtottam azt, míg Hopi bekalibrálta a TV-t. Mondott egy film címet, amit nem is ismertem, de nem is igazán figyeltem arra amit mondott. Csak elejtettem egy félhangos "igen"-t, majd a takarót megemelve vártam, hogy jöjjön mellém. Elindította a filmet, és a távirányítóval a kezében, bebújt a lepedő alá és félig fekvő, félig pedig ülő pozícióba helyezkedett, hátát a támlának döntve. Én tenyeremmel támasztottam fejemet és úgy néztem a kijelzőt.

Körülbelül háromnegyed óra, azaz a fele sem telt le a videonak, amikor a hátamnál fogva magához húzott, és mellkasára tettem fejem. Sokkal kényelmesebb volt így, és jó érzés volt hallgatni szíve egyenletes dobogását, valamint érezni nyakamon szabályos levegővételét. Hajamba hintett egy aprócska puszit, majd hátamat kezdte simogatni.
-Legközelebb a te tusfürdődet használom. Jó az illatod. -duruzsolta mély, halk hangján
Csak mosolyogtam...mást nem tudtam. Picit feljebb kúsztam, és nyakhajlatába tettem fél arcomat, és átkaroltam mellkasánál.
-Régen voltunk már kettesben. -motyogta
-Ja...kellett...-erősítettem meg
Annyira jól éreztem magamat. Az illata csiklandozta az orromat, és jó érzéssel töltött el az is, hogy közel lehettem hozzá.
-Egyébként holnap forgatunk valamit...
-Mit? -kérdeztem vissza, hiszen én nem tudtam erről
-Nem tudom. Ennyit mondott Nam.
-Jó tudni.
Horkantott, és beállt egy újabb kis szünet.
-Ez a film szar. -jelentette ki kis idő elteltével
-Egyetértek. -nevettem fel halkan
Felakart ülni, ezért én is felkeltem róla, de ő visszarántott magához, így nagyon közel volt a fejünk egymáshoz. A szívem hevesebben kezdett verni, és elkezdtem vörösödni is. Beharaptam alsó ajkamat, ő pedig megnyalta száját, az enyémet vizslatva, néha felpillantva szemembe. Elkezdett közeledni, én pedig lassan hunytam le szemeimet, várva a csodára, amire már oly' rég vártam.
A lehelete súrolta ajkaimat, és égetett a vágy, hogy a párnáit az enyéimen tudhassam, de ekkor, mint a filmekben, zajokat hallottunk kintről, és azonnal eltávolodtunk egymástól. Hopi fel is állt mellőlem, és elkezdte kikapcsolni a TV-t. A léptek egyre csak közeledtek a nappali felé, majd megpillantottam az ajtóban Jimint.
-Mit csináltok ilyen későn? -dörzsölte meg a szemeit
-Filmeztünk. De nem volt jó döntés. -nevetett Hopi- És te...mi járatban?
-Mosdóba mentem, aztán megszomjaztam. És NE gondolj rosszra.
-Én? Soha... -kuncogott
Megforgatta szemeit a "kisebb" és intve egyet nekünk, elindult vissza a szobájába, amin jelenleg Kookkal osztozott. Nem bírtak meglenni egymás nélkül.
Én sem bírnék Hopi nélkül meglenni.
-Menjünk aludni. -szuszogtam
Már álltam volna fel a kanapéról, amikor sötét lett, és ijedtemben elengedtem egy hangosabb "visításnak" mondható hangot, majd csak két erős kar kulcsolódott derekam köré, ledöntve az ülőalkalmatosságra. Csak a körvonalát láttam a fölöttem lévőnek, de épp elég volt, hogy tudjam ki ő, hogy még mindig ugyanaz a személy van itt velem, aki ezelőtt.
Tenyerét megéreztem az arcomnál, én pedig rögtön belebújtam érintésébe. Éreztem, ahogy közeledik felém, majd a száját halántékomra nyomta, egy nagy puszit hagyva a bőrfelületen. Saját homlokát az enyémnek nyomta, majd orrunkat is összeérintette, sajátjával dörzsölve az enyémet. Szétnyíltak ajkaim, és aprót sóhajtottam, minek hatására megszüntette közöttünk az eddig tátongó űrt. Ajkai tökéletesen ráilletek enyéimre, és édesen, lassan mozgatta őket. Finomak voltak, édesek, akár a méz. Még nedveskés fürtjeimbe csúsztatta ujjait, közben számba való bejutásért könyörgött, amit rövid hezitálás után megadtam neki. Szenvedélyesen, és romantikusan csókóltuk egymást. Hatalmas álmom vált ezzel valóra, és elmondhatatlanul boldog voltam. Több perc után vált el tőlem, halk cuppanással, még egy édes, nyálas puszit hintve ajkaimra. Vártam, hogy mondd valamit, de percekig csak szuszogtunk.
-Gyönyörű vagy. -hagyták el párnáit a szavak, és felkelt rólam, majd lassan elsétált
Ez mégis mi a jó büdös ég volt Jung Hoseok? A kérdések megrohamozták elmémet, és nem hagytak nyugodni. Idegesen, hajamba túrva trappoltam fel a szobámba, és vágódtam be az ágyamba.
Mi volt ez az előbbi?


Reggel, mint egy zombi olyan voltam. Úgy öt órát aludhattam az éjszaka folyamán, ami valljuk be, nem túl sok. Megdörzsöltem szemeimet, és felkeltem az ágyamból. Belebújtam a mamuszomba, és lekocogtam az emeletről a konyhába, hogy valami ehetőt keressek a hűtőben.
-Jó reggelt! -köszönt rám Jin hyung, én pedig ugrottam egyet- Ne haragudj, nem akartalak megijeszteni! -két kezét összetette, és odalépett hozzám- Jól vagy?
-Nem történt semmi! Neked is jó reggelt, Hyung! -mosolyogtam
A hűtőhöz léptem, és vettem elő vajat, majd a kenyértartóból vettem ki pár szelet kenyeret, és beletettem őket a pirítóba.
-Kérsz te is Jin?
-Elfogadom. -válaszolt rekedtes, álmos hangján- Bocsi, hogy nem kezdtem még neki a reggelinek, de rohadt korán van.
Miközben ezt mondta, már a kakaónkat készítettem, és felnéztem az órára. Reggel hat. Tehát ezért vagyok olyan fáradt. Még lett volna egy órám.
-Nem baj. Legalább hasznosat csinálok.
Kiszedtem a kis műszerből a pirított kenyereket, majd rákentem a vajat, és egy tányéron Hyungom elé tettem mindent, és leültem vele szemben. Nem reggeliztünk még ketten a két és fél év alatt, az is biztos.
Nem beszélgettünk, csak tömtük magunkba az általam elkészített, igen sovány kis élelmet. Amikor befejezte Jin az evést, illedelmesen megköszönte, és a nappaliba ment, ahol hallottam, hogy felcsukta a TV-t, eszembe jutott a tegnap.
Még mindig csak egy kérdésem van ezzel kapcsolatban: Mi a jó ég volt ez az este?
Ahogyan felidéztem az eseményeket, ujjaimat reflexből simítottam puha párnáimra, és kicsit bele is mosolyogtam. Annyira jó volt. Feltöltődtem. Mosolyogva hagytam el a kakaóm kíséretében a konyhát. Bár nem értettem semmit, nagyon-nagyon boldog voltam. Ahogy felsétáltam a lépcsőn, és elhaladtam Jimin szobája előtt, beszédet hallottam. Nem akartam hallgatózni, de égetett a kíváncsiság, így megálltam az ajtó előtt.
-Olyan vagy mint egy nyuszi. -Jimin kuncogott, aztán pici csönd állt be...gondolom csókolóztak
-Jimin...nem kéne. -hallottam meg Jungkook fáradt hangját is
-Nem tennék veled semmit tudod jól. Féltelek, és amíg azt nem mondod szeretnéd, addig nem érek hozzád, úgy! -hangja komoly volt, és biztos voltam benne, hogy mélyen a kisebb szemébeszemébe nézve mondja mindezt
-Annyira szeretlek Jimin!
-Én is Téged, pici Kookie! -újabb csend ült a szobára, majdnem megkönnyeztem a végét, amikor ajtónyitódásra figyeltem fel
Hoseok szobájának ajtaja.
Kérdő tekintettel nézett rám, mikor meglátta, hogy hol állok, majd lábujjhegyen futott oda hozzám.
-Na mi az? Action van? -nézett rám fáradt, mégis energikus arccal
Csak álltam, és néztem tökéletes vonásait. Ő is rám nézett, majd elmosolyodott, és tenyerét arcomra fektette, hüvelykujjával megsimogatva bőrömet. Belebújtam újra az érintésébe, mint egy kiscica...éppen csak nem doromboltam. Lehunytam szemeimet, és kiélveztem a pillanatot. Hirtelen másik keze is a fejemre került, és ajkai is ráfeküdtek a sajátjaimra. Mindössze, egy gyors puszi volt, és már el is vált, aztán pedig eltűnt, de nekem borzasztóan sokat jelentett.
A sokkos állapotból visszatérve, elindultam a fürdőbe, hogy kezdjek valamit a fejemmel, de Nam megállított, a szobájából kilépve.
-TaeTae! Nyolckor indulunk! Gondolom Hopi tájékoztatott.
Bólintottam, majd elengedett, és miután átadtam neki a kezemben szorongatott bögrémet, elmerültem a fürdő világában.


-Srácok! Itt a busz, gyertek! -kiáltott a drága leader Hyungunk, és mindenki szaladt is ki a házból
Beszálltunk a járműbe, és indultunk Szöul másik felébe.
Az út unalmas volt, csak Jimin és Kook romantikázását lehetett hallani hátulról, amin Suga elkezdett öklendezni, mi Hopival csak jókat mosolyogtunk, a többiek pedig nem vették észre, mert elöl ültek.
Amikor odaértünk, a szokásainknak megfelelően, bementünk az épületbe, köszöntünk, aztán keresztül mentünk a sminkes szobán, és az apró mikrofonokat felszerelték a ruháinkra.

Amikor elkezdtük a forgatást, megtudtuk, hogy koreai drámákból lesznek betétdalok lejátszva, és kikell majd találni, hogy melyik sorozatban van az adott szám, valamint elő is kell azt adni.
Egy kis tartóban voltak az összehajtott papírok, melyeken a címek, és szereplők szerepeltek. Kihúztuk őket, és mindenki sorban felolvasta, hogy mi szerepel az ő cetlijén. Nekem a Secret Gardenből, HaJiwon-t kellett játszanom, azaz a női főszereplőt. Kíváncsian vártam, hogy ki lesz a párom, és csak reméltem, hogy nem kell majd Hoseokkal eljátszanom ezt a srácok és kamerák előtt. Mindenki elmondta sorban, és amikor Hopi is felolvasta a sajátját, és megtudtam, hogy ugyanúgy a Secret Gardenből fog játszani, csak ő a férfi főszereplőt, Hyunbin-t, a földhöz vágtam a papíromat, és kisebb roham jött rám. Már csak abban reménykedtem, hogy nem azt a részt kell bemutatnunk, amire én eddig számítottam. Persze, amikor elmentünk megnézni az adott drámákból kivágott részeitrészeket, PD-Nim kitalálta, hogy mit nem szeretnék, és természetesen a "majdnem csók jelenet" az, amit elkellett játszanunk.
Vonakodva hagytam ott a gépet, és mentem vissza a már előkészített gumilepedőhöz. Hoseok feszültségmentesen beszélt a kamerának, én viszont egyre csak siettettem, miközben ő folyton csak azt hajtotta, hogy aprólékosan végezzem a munkám.
Lefeküdt a matracra felhúzott lábakkal, én pedig átkulcsoltam a térde alatt a kezeimet, pont úgy, ahogyan azt HaJiwon is tette, Hyunbinnak. Persze, nem is ő lenne, ha nem rontaná el...
De amikor másodjára próbáltuk, sajnos, vagy nem sajnos, minden ment zökkenőmentesen, és elkezdte mondani a szövegét:
-Ha jól fogom csinálni, megbánod.

-Kim TaeHyung mikor lett ilyen szép?

-Talán a múlt évtől?

-Miért csinálod ezt? Csak vicceltem.

Amikor teljesítettük a feladatot úgymond a többiek "produkciója" alatt lélegeztem fel. Visszagondoltam az egész szituációra. Mikor felült, és olyan közel került az arcomhoz...éreztem a leheletét, az illatát, mely csiklandozta az orromat, és jó érzéssel töltött el. Aztán amikor beszélni kezdett, és láthattam azt a gyönyörű J-Hope mosolyt. Mindig ezt akarom nézni. Örökké. Nem akarok mást, csak őt. Rá van szükségem! Hatalmas fájdalommal löktem el magamtól, és abban a percben bármit megadtam volna azért, hogy csókjelenet legyen a drámában, ne pedig csak majdnem csók. Újra érezni szerettem volna azokat a csodás ajkakat, melyek simogatták, kényeztették az enyéimet, a fogait, mellyel lágyan, és kedvesen harapdálja a párnáimat, bejutásért esedezve.

Az egyetlen bajom még mindig az volt, hogy nem tudom miért tette, és miért tűnt el minden csókunk után...ami ebben a két napban történt. Két nap alatt többet csókolóztam, mint eddig egész életemben.

Végül, már csak annyit vettem észre, hogy az elköszönésnél járunk, azaz, végeztünk mára a munkával. Hála az Istennek! Amint hazaérünk, kifaggatom Hopit.

Az ágyamban vagyok betakarózva. Hogy kerültem ide, és miért vagyok betakarva?

Felültem és szokás szerint megdörzsöltem a szemeimet. Átaludtam volna az egész utat?

Már épp bújtam volna ki a melengető anyaghegyek mögül, amikor valaki benyitott.

Hoseok volt az.

-Jót aludtál? -kérdezte mosolyogva, egy bögrét tartva a kezében- Hoztam kávét.

-Veled jobbat tudtam volna...-motyogtam- Köszi. Tedd le! -utasítottam, ő pedig cselekedett, majd odajött mellém, és megigazította az ágyneműmet- Beszélünk?

-Beszéljünk! -vigyorgott- Miről szeretnél BESZÉLNI?

-Ne nézz hülyének...

-Most mi van?

-Hoseok mi volt ez a tegnapi, és mai? -vontam fel szemöldökömet

-Nem tudom mire gondolsz...

-De igenis tudod!

Kaján mosoly húzódott arcára, és egy másodperc alatt tapadt ajkaimra, finoman megszívva párnáimat, majd elengedte őket.

-Erre gondoltál? -vigyorgott

Nem mondtam semmit.

-Elég butácska vagy ha nem tudod mit jelent...

Felkaptam a fejemet, és szemeibe néztem. Eltátottam a számat, és csak néztem azokat a gyönyörű, mélybarna, csillogó íriszeket, valamint a legszebb mosolyát amit eddig felém villantott.

-Sze...ret...lek! -mondta tagoltan, lassan, kissé halkan is, ami még romantikusabbá tette az egész pillanatot

A szívem hevesen vert, majd' kiszakadt a mellkasomból. Kezét megfogtam, és oda vezettem, ahol dübörgő szervem volt.

-É...érzed ezt? -dadogtam, mint egy hülye gyerek, pedig nem voltam az

Nem hülye voltam...hanem menthetetlenül szerelmes.

-Hogyne. -kuncogott

-Ez miattad van.

-De ugye jól vagy? -váltott át komoly hangnemre

-Szeretlek! -átkaroltam a nyakát, és közelebb húztam magamhoz, hogy megcsókoljam, és most én kezdeményezzek

Kezeit lecsúsztatta oldalamon, egyenesen le a fenekemig. Megemelt, és az ölébe húzott, én pedig átkulcsoltam a derekát lábammal, és úgy puszilgattam a már duzzadt ajkait. Mikor beleunt, átvette az irányítást, és édesen, finoman, óvatosan megharapta az alsó ajkamat. Beengedtem nyelvét az enyém mellé, hogy azok heves harcot vívhassanak, és ezzel csodás érzést adjanak nekünk. Fölé kerekedtem, így fejét megkellett emelnie, hogy ne szakadjon el tőlem.

Annyira szép volt a pillanat...annyira idilli. Egy filmben éreztem magam, ahol minden szép, minden jó. Ahol az ember, csak párja mézédes, vörös ajkaira koncentrál, és azt kényezteti nagy hévvel.

Borzasztóan élveztem azt, hogy egy férfival voltam. Egy nő, nem lett volna képes ilyet megadni nekem. Ő viszont, minden elképzelésemet, vágyamat felülmúlta. Túltett mindenen, amin csak lehetett. Bebizonyosodott, hogy nekem ő az éltető erő.

Lassan, és kisebb bánattal váltam el azoktól a csodát nyújtó szervektől, melyeket egész nap tudtam volna csókolni.

Homlokunkat egymásnak döntöttük, orrunkkal egymást simogattuk, élveztük a másikat.

-Mióta vonzódsz hozzám? -kérdezte, halkan, szuszogva, puszit nyomva megkínzott ajkamra

-Mióta Jimin és Kook összejött. Azóta...megváltozott a véleményem rólad.-nyomtam én is puszit szájára- És te hozzám?

-Ne nézz hülyének...de azóta, amióta a Rookie Kingben szájra puszit kellett adnunk egymásnak.

Teljesen ledöbbentem. Nem tudtam értelmes mondatot összetenni a fejemben.

-Azért nem mondtam el, mert borzasztóan féltem az elutasítástól...aztán amikor kezdtem látni rajtad, hogy netalántán érdekellek...próbáltam közelebb kerülni hozzád.

-Hülye vagy... -jelentettem ki

-Na...miért is?

-Mert ha elmondod...

-Ha elmondom?

-Ha elmondod akkor lehet rég együtt lennénk... -morogtam

-De bezzeg te sem mondtad volna el hamarabb...-fújta fel az arcát

-Mindketten hülyék vagyunk azt hiszem.

-Nahát...beleestem egy hülyébe...

-Csak úgy, mint én. -suttogtam ajkaira, majd arca két oldalát tenyereim közé véve, romantikus csókba hívtam, eldőlve vele az ágyamban.

OS: Blood, sweat and tears (VMin)

Páros: VMin (V és Jimin)

Szereplők: BTS, Park Jihyun (Jimin öccse)

Műfaj: bromance, shounen ai (AU)

Figyelmeztetések: vér(?), homoszexualitás, enyhe depresszió

Korhatár: +13

Írói megj.: Kegyetlenül megszenvedtem ezzel a sztorival. Már majdnem megírtam végig, amikor kitörlődött az egész. Sebaj! Újra írtam:D
Remélem mindenkinek leesik, miért vannak kiemelve, amik kivannak.:)
Jó olvasást!^^

(AJÁNLOTT ZENE: Wings album)

Ismered azt az érzést, amikor földbetipornak?
Nem?
Tényleg?
Egész eddigi életemben, nekem sem volt szerencsém megismerkedni vele.
Pontosabban...huszonegy éven át.
De hogy minderről most miért beszélek!?
Eddigi éveim alatt, már nagyon sok lánnyal volt dolgom, de ebből körülbelül kettő volt komolyabb...ami alatt egy- két hetet értek.
De...mindegyik csak egyre vágyott. Addig jutottam el minddel, hogy megd...
Kielégítsem a vágyait.
Egyik sem akart többet, ellentétben velem...de...ezek a huszonegyedik századi lányok már csak ilyenek. Hülyeség az egész barátnő téma. Mire is számítottam!?
Viszont...amiért most erről beszélek.

Rengeteg, tömérdeknyi gyermekkori sebhelyem van.
Kiskoromban kikezdtek...kiközösítettek, nem utolsó sorban kövérnek neveztek.
-A szavak még mindig idegesítően csengenek a fülemben.
"Park Jiminnek soha sem lesz szerencséje ilyen kövéren..."-
Már akkor elhatároztam magamban, hogy amint elérem a megfelelő kort, elkezdek eddzeni, és olyan ember lesz belőlem, aki megfelel másoknak.
-Hiba volt...mostmár tudom, hogy az a lényeg, hogy magamnak megfeleljek.-
Ez az átkozott seb nem gyógyult be sohasem. Stigma az életemben.
Ahogyan teltek az évek, szépen lassan nőttem fel, elkezdtem az eddzést, és az önsanyargatást, önmarcangolást. Mert ez már annak számított.
Nehéz fizikai munkát végeztem, és napi szinten kerültem a konyhát...volt, hogy a helyiség közelébe sem mentem.
A szüleim teljesen kétségbeestek. Én is ezt tettem volna a helyükben.
Míg ők az éttermükben dolgoztak, és hozták haza a kajákat, én arra sem méltattam, hogy beleszagoljak.
Az öcsém is próbált a jó útra téríteni, de mindig csak elküldtem melegebb éghajlatra, mondván, kicsi még, nem tudja mit beszél, nem ért ehhez, ne szóljon bele az én dolgomba.
-Pedig nagyon is jól tudta, miről pampog nekem órák hosszat...okosabb volt nálam.-
Lekicsiztem, egyáltalán nem jogosan...hiszen csak két évvel vagyok nála idősebb.
Az egyik nap, amikor az iskolából hazaértem, szipogást hallottam a fürdő irányából. Nagyokat lépve siettem a célnak kitűzött szobához. A küszöbön megtorpanva elképedtem, megijedtem. Jihyun, az öcsém a kád szélén ült, kisírt, piros szemekkel, egy pengét szorongatva a markában. Alkarja karcos volt, csuklójából, a hófehér csempére csordogált le a vörös vér. Az ájulás határán álltam. Nem bírtam a vér látványát.
Vállamról leengedtem a hanyagul hátamra csapott hátizsákot, majd mellé ugrottam, és magamhoz öleltem törékeny testét. Ő is magához láncolt, és a karjából szivárgó vörös folyadék, a bőrömet szennyezte, marcangolta tovább.
Miért mondom azt, hogy szennyezte?
Azért, mert még a mai napig érzem magamon a szagát.
Miért mondom azt, hogy marcangolt?
Azért, mert tudom, hogy miattam ejtett sebet magán.
Akkor, azon a napon tettem tanúbizonyságot, ígéretet az öcsémnek, hogy nem fogom magamat sanyargatni.
Ekkor körülbelül tizenhat-tizenhét lehettem.
Fokozatosan szoktam vissza a normális étkezésre, és csökkentett óraszámban vettem eddzéseket.
A gimnázium utolsó évében...sok minden történt.
A lányok omladoztak utánam...
Leginkább a testem után. Hiszen...bicepsz, és kockahas. Ez a két fogalom mindent elárul azt hiszem. Ők erre vágytak, ami nekem égette a fantáziámat, és tetszett, hogy utánam koslattak.
A bandámmal inni jártunk, bulizni, és még több csajt felszedni, egyéjszakás kalandokra.
És ez még mind csak a kezdet volt. Elveszett az utam...elvesztettem önmagamat.
Ekkor ismertem meg Taehyungot, aki mint egy fordulópont lépett be az életembe.
Mikor csatlakozott hozzánk, kikezdtük, kiközösítettük...bántalmaztuk.
Csak azért mindezt, mert nem bulizott, piált, hanem tanult, és segített otthon. Számunkra ez nem volt normális dolog.
Ennek ellenére ő nem volt olyan velünk, mint amilyenek mi vele
És amikor sziven ütött a felismerés, a mellkasom feszülni kezdett, és magamba fordultam.
Átestem azon, amin most ő. Tudom, hogy mit érez, és senkinek sem kívánnám azt a szörnyűséget.
Mint mindig, öcsém érezte, hogy nincs rendben valami. Panaszkodtam neki, mint egy kisgyerek, holott ezt neki kellett volna megtennie.
De Jihyun nem utasított el.
Segített.
Taehyungtól bocsánatot kértem, és felhagytam a legjobb barátaimmal, csak hogy megváltozzon az életem, és jobb legyek. Ez pedig Tae mellett minden bizonnyal sikerült.
Nem hagytam abba a bulizást, inkább csak csökkentettem a mennyiségét. Átvettük egymás szokásait:
Ő néha eljött velem inni, fiús estét tartani, én pedig többet tanultam, jobb tanuló lettem, és segítkeztem otthon, családi életet folytattam.
Jó érzés volt.
Jó lettem.
És láttam a szüleimen is, hogy milyen boldogak, milyen büszkék rám.
A ballagásunk után továbbtanultunk. Két külön helyre mentünk. Eleinte nagyon rossz volt, nem érezni a közelségét, de a kapcsolatot tartottuk. Mindez egy évig működött tökéletesen.
Másodévesként már nem voltam a legkisebb, kidugtam a fejemet a csigaházamból, és visszatért az az énem, ami Taehyung előtt uralkodott. A közeli bárokba mentem inni napi szinten, mint egy undorító alkoholista. De hiszen...az is voltam. Ez már sajnos függőségnek ért fel.
Napi szinten szedtem fel valakit, és vittem a kollégiumba. Még külön szobát is fizettem az ilyen alkalmakra.
Az egyik este, amikor készülődtem a programjaimra, az előttem álló üveglapra néztem.
A tükörkép, ami visszaköszönt rám borzasztóan festett. Karikás szemek, beesett arc. Hirtelen megkapaszkodtam a mosdókagyló szélében, de késő volt. Lábaim feladták a szolgálatot, és összeestem. Sírtam...zokogtam. Visszaváltoztam azzá, akivé már soha többé nem akartam.
Aznap éjszaka határoztam el magam. Ott hagytam a Szöul-i, fényűző egyetemet, és hazaköltöztem Busanba, hogy ott járhassak főiskolára.
A szüleim is nyugodtabbak voltak így, és én is próbáltam visszafogni magamat.
Bár eljártam csajozni, csökkentettem az elfojthatatlan vágyaimon.
A suliban is fűztem egy lányt, de mivel vele nem jött össze, kudarcként felfogva továbbálltam.
Pedig az a lány sokat jelentett nekem.
Miatta íratkoztam be táncórákra is. De ha belegondolok. Nem bántam meg.
Fülembe ültették a bogarat.:
Az egyik nap amikor hazaértem, meghallottam, hogy a Big Hit Entertainment castingot rendez egy új banda alapítására.
Álmodozni kezdtem.
-Újra lejátszódik fejemben a szituáció, öcsém bíztató szavai:-
"Csak menj el! A hangoddal üveget lehetne törni, a tánctudásodról pedig nem is beszélve. Biztosan sikert aratnál! Csak próbáld meg! Bánni fogod, ha nem teszed meg!"
Meggyőzött...mint mindig.
Elmentem a meghallgatásra.
Remegő lábakkal álltam a teremben az ügynökség vezérigazgatója, Bang SiHyuk, és a debütáló fiúcsapat két menedzsere előtt.
Az egyik kedvenc zenémmel indultam neki a megpróbáltatásnak.
Taeyang, Ringa Linga című dalát vittem. Példaképként tekintek rá, és azzal a bizonnyal vittem ezt a számot, hogy segíteni fog.
A műsorom után várakozásom során többször is rápillantottam egy ismerősnek tűnő személyre, de aztán már nem érdekelt. Nem törtem magam a lehetetlenen.
-A beválogatás pillanata újra lejátszódik szemeim világa előtt...mosolyora késztet.-
"Először is! Gratulálok minden jelenlévőnek, és köszönjük a részvételt! Mint tudjátok, hét személyt fogunk csak kiválasztani a hatvan-hetven fiúból. Tudnotok kell, hogy a szempontok nem valami ördöngős pontok voltak.
Kisugárzás, és képesség. A két dolog, aki elengedhetetlen a jó munkához, és a kapcsolatteremtéshez.
A hét fiú pedig, akik a BigHit új debütáló bandájának tagjai lesznek a kitűzött feltételeknek megfelelően: Kim Nam Joon, Min Yoon Gi, Jung Ho Seok, Kim Seok Jin, Jeon Jeong Guk, Park Ji Min és Kim Tae Hyung. Kérlek titeket lépjetek előre, a többiek pedig hagyják el a termet.
Gratulálok nektek! Ti lesztek a kiadó új fiúegyüttese.
Ti lesztek...a Bangtan Sonyeondan."
-Végig cseng az igazgató összes szava a fülemben, és kiráz a hideg.-
Abban a pillanatban nem tudtam volna leírni az érzéseimet. Örültem a sikeremnek, de...a név. Miért nem ismertem fel. Miért!? Hitetlenül állítottam a hamis dolgokat. Ő pedig csak megveregette a hátamat, és rámmosolygott.
Nem tudtam pontosan mit éreztem. Csalódtam magamban amiért ennyire elfelejtettem azt, aki átsegített oly sok mindenen.

A debütálásunk után sem változtak a rossz szokásaim. Taehyunggal nem akartam szoros kapcsolatot kialakítani, és a mai napig nem tudom, hogy miért.
Ugyanúgy eljártam inni, bár kevesebb mértékben.
Ugyanúgy összefeküdtem nőkkel, de csak egy dolog miatt.
Mind azt ígérte, hogy több leszek számukra egy egyéjszakás kalandnál.
Hazudtak...egy átkozott hazugság áldozatává váltam.
Szétestem teljesen. Olyan volt az egész, mintha összebeszélt volna az összes lány ellenem.
Tévedek...ez így is történt. Összebeszéltek rólam mindenfélét. Tudták, hogy minimálisan változtam, tudták, hogy kapcsolatot szeretnék, és így vertek át.
Az egész banda rossz véleménnyel volt rólam, nem akarták, hogy hozzájuk tartozzak. Kivéve egyetlen személyt. Taehyung volt az.
Neki sírtam el a bánatomat.
Olyan szintű törődést kaptam tőle, amit még a Mama sem adott meg nekem.
Hála neki, rájöttem a másságomra is. Minden lány bajt, bánatot, gyalázatot okozott. Egyedül ő értett meg, és próbált segíteni öcsémen kívül.
Szörnyű ember voltam...
Mint a fiú aki találkozik a gonosszal.
És ebben a játékban, én voltam a fiú.
Taehyung pedig mint egy angyal szárnyak nélkül. Ő volt az ébredés, a felvilágosodás sötét kis világomban. Hozzá fűződik az első szerelem is. Az első szerelmemnek mondhatom.
És amikor ezt elmondtam neki!?
Nem távolodott el tőlem, nem fordult el. Mellém állt, segített, és jó útra térített. Segített megtalálni az utamat.
Időt kért. Gondolkodott a kapcsolatunkat illetően. Én pedig türelmesen, és hűségesen vártam.
Az életemről, valómról illetően ekkor változott neg a banda véleménye. Büszkék voltak rám, és összekovácsolódtunk. Megfejtették az életemet, mely olyan volt mint egy titkosírás negyedik része, fokozata. Nehéz, bonyolult, de a végén szép.
Tae végül díjazta a közeledésemet, aminek az lett az eredménye, hogy mint első szerelem, teljesült a vágyam.
És...jelenleg is boldogak vagyunk.
Nem volt több ivászat, koslatás, más felé kacsintgatás, és depresszió. Megtanultam az élet lényegét!
Egyszer élünk, és ne a rosszat használjuk fel erre a csodás létre.
-Jimin...-hallom meg mély hangját, amint én fejemet az ölében pihentetem, ő pedig az ágy háttámlájának dőlve simogatja a hajamat
-Mondjad. -mosolyodom el csukott szemmel
-Amikor castingon voltunk...tényleg nem ismertél meg?
Sóhajtottam. Néha felidézzük a múltat...nehezen viselem.
-Nem tudom. Éreztem, hogy te vagy az, de hitetlenkedni akartam. Makacsoskodtam. -néztem szemébe
Pár perc telt el néma csöndben.
-Tae...
-Hm!?
-Sajnálom.
-Micsodát?
-Mindent...mindent amit veled tettem. Szörnyű ember vagyok.
-Jimin ez már a múlt.
-Sosem fogom magamnak megbocsájtani ezeket...
Felültetett, majd maga felé fordított.
Megsimogatta arcomat, rámvillantott egy döglesztően szép mosolyt, és lassan a lekonyuló ajkaimra hajolt, hintve rá egy apró, édes puszit.
-Tudod mi a fontos...
-Még több jó napért való reménykedés! -mosolyodom el
-Így van! -kuncog, majd újra betámadja ajkaimat, elmélyítve a csókunkat.

Végül...amivel jellemezni tudnám az életemet, nagyjából ennyi:
Vér, verejték és könnyek. Emellett pedig a boldog folytatás.